Légkondi készítése házilag

Mikor nagyon melegem volt a lakásban, egyszer csak beírtam a Google-be, hogy “DIY air condition” és a találatok között erre alapozva én is elkészítettem a sajátomat.

Nem igazi hűtés ez.

Azért nem, mert a “hideg energiát” tároló jégakkut a lakásban lévő hűtőben “töltöm fel”. Így a hűtés során a hűtő hátul melegít – és a nem 100%-os hatásfok miatt még több energiát használ el a hűtés során, mint amennyit a jégakku nyer. Ezzel szemben a beszerelt légkondik a kinti egységük által az előállítás során a meleget a lakásból kifelé nyomják, a hideget pedig befelé. Akkor mire jó mégis ez? Lokális hűtésre, afféle “tűzoltásra”. A hűtő a lakás egyik pontján van, én pedig egy másik pontján ülök vagy fekszek. Ez a kis doboz szállítható, oda teszem, ahová épp a hűvös levegőt szeretném. Azért jobb, mint egy sima ventilátor, mert míg az a meleg levegőt keringeti, ez a jégakku által hűtött levegőt fújja.

Hozzávalók:

  • Hungarocell doboz
  • Processzor hűtő (pl egy régóta használaton kívüli)
  • Telefontöltő (régi telefoné vagy olyan, aminek a telefon felőli csatlakozója sérült)
  • Jégakku vagy jégkocka
hungarocell doboz, telefontöltő, cpu hűtő
hungarocell doboz, telefontöltő, cpu hűtő

Elkészítés:

Első lépésként nézzük meg, hogy működik-e a ventilátor az adapterrel. Én egy régi, 12V-os Intel hűtőt találtam, meg egy utángyártott, kontakt hibás 5V-os telefontöltőt. A töltőről a microUSB csatlakozót levágva hozzáérintettem a CPU csatlakozásához és pörög is. Nyilván lassabban, de átmeneti megoldásnak jó lesz.

Tervezzük meg, hogy hová vágjuk a lyukakat. Én a doboz tetejére vágtam a ventilátornak nyílást, a doboz oldalára pedig a kiáramló levegőnek. A ventilátor helyét egyszerűen úgy jelöltem, hogy rátettem és filctollal körberajzoltam. A lehetőségekhez mérten érdemes inkább belső íven rajzolni, mert a vágás során 1-2 mm vastagságú vágás során nagyobb lehet a lyuk, mint tervezzük. Ilyenkor a ventilátor beleesik a dobozba, az pedig úgy nem hatékony.

Filctollal rajzolt lyuk a hungarocell dobozon
Filctollal rajzolt lyuk a hungarocell dobozon

A doboz oldalára a lyukat körzőbe befogott filctollal rajzoltam, de egy pénzérme vagy pohár körberajzolása által is elérhető ugyanaz az eredmény. Láttam olyat, hogy kályhacső könyökidomot épített be valaki egy ilyenbe. Eredetileg én is terveztem, de túl drágának és nagynak találtam azokat ahhoz a dobozhoz, amit én használok, így beérem sima lyukakkal.

Szeg forrósítása tűzhelyen
Szeg forrósítása tűzhelyen

A vágást legtöbbször késsel vagy fűrészlappal csinálják, engem ennek a hangjától a hideg ráz. Édesapám javaslatára egy felforrósított szeggel oldottam ezt meg. Úgy szalad a hungarocellben a forró szeg, mint a meleg kés a vajban. Gyorsan és szépen lehet így alakzatokat kivágni.

Hungarocell vágás forró szeggel
Hungarocell vágás forró szeggel

Annyit tettem még, hogy a telefontöltő levágott végén a rézszálakat bevontam ónnal egy forrasztópáka segítségével, hogy könnyebben bedughassam a CPU ventilátor hűtőjébe. Akár le is lehet vágni a CPU hűtő csatlakozóját és hozzáforrasztani a tápvezetéket. Én ezt azért nem tettem meg, mert egyrészt így a CPU hűtő bármikor visszaszerelhető egy PC-be – bár nem hiszem, hogy erre sor kerül valaha is -, másrészt tervezem egy 12V-os adapter beszerzését, amivel majd gyorsabban pöröghet a ventilátor.

A “rendszer” skálázható, mehet bele több jég vagy jégakku, lehet befogni több ventilátort, vágni több lyukat a kiáramló levegőnek. Nekem a következő lépésben annyi a tervem, hogy az adaptert 12V-osra cserélem és szabályozhatóvá teszem a fordulatot.

Eredmény:

Bemegy a meleg, kijön a hideg
Bemegy a meleg, kijön a hideg

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.